
Képgalériánkat megtekintheti itt
Meleg hangú üzenetben szólította meg a Köztársasági elnök a hazai véradókat, külön kiemelve Héjja Józsefet, aki a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetését is kiérdemelte. Az évente megrendezett ünnepségen a Magyar Vöröskereszt és hazánk közjogi méltóságai is egyként köszöntik azokat, akik önzetlenségükkel hozzájárulnak a hazai véradó-mozgalom sikeréhez, emberi életek megmentéséhez. A Parlament Felsőházi 2009. november 27-én termében művészek részvételével tartottak díjátadással egybekötött köszöntőt.
A Magyar Vöröskereszt felterjeszése alapján a 20 legmagasabb véradásszámot elért véradó az Egészségügyi Miniszter által adományozható Pro Vita díjban részesült, valamint megyénkét egy kiváló munkát végző véradószervező kapott "Véradó Mozgalomért" ezüst emlékérem kitüntetést. 19 fő részesült így a kitüntetésben. Novemberben, a Véradók Napja alkalmából, szerte az országban 170 véradóünnepségen közel 50.000 önkéntes véradó segítségnyújtásáért mondanak köszönetet
Sólyom László köztársasági elnök üzenete Héjja József véradó kitüntetése alkalmából, a Magyar Vöröskereszt által szervezett Véradók Napján
Tisztelt Kitüntetett! Hölgyeim és Uraim!
Napjainkban, a robotok, műanyag tárgyak és mesterséges aromák világában alig van valami, ami pótolhatatlan, művi úton elő nem állítható. Az emberi vér azonban ilyen. Ihatunk pótkávét valódi helyett, küldhetünk e-mailt levél helyett, de vér, csak igazi adható.
Vért adni így aztán különleges dolog: magát nyújtja át az ember. Pénzbe nem kerül, még időbe sem sokba. Maga a Magyar Vöröskereszt felhívása is olyan megindító egyszerűséggel szól: „egy adag vér – három élet”.
A Magyar Vöröskereszt hosszú évek óta segít abban, hogy a megindultságon túl a hajlandóság valóban elhatározássá váljon. És dolgozik azon, hogy a hazánk biztonságos, zavartalan vérellátásához szükséges évi 500 ezer egység vér rendelkezésre álljon. Ez fáradtságos munka, de irigylésre méltó is. Mert míg leggyakrabban a nemtörődömséggel, a részvétlenséggel szembesülünk, itt az önzetlenséggel, a segítségnyújtás természetességével, az adakozói derűvel lehet találkozni minden nap. Ez visszaadja a hitet az emberekben.
A Véradás Napja ezért bátorító üzenet. Ezen a napon külön köszönet illeti a rengeteg adakozót, az alkalmi és a rendszeres véradókat egyaránt.
A mai köszönet azonban különösképpen szól Héjja Józsefnek, aki négy évtized alatt minden esztendőben a lehető legtöbbször, évi 4-5 alkalommal adott vért, összesen 164-szer immár. A jó példát családja is követi. Összeszámolni is nehéz, együtt hányszor töltötték meg nem pusztán egységekkel, de reménységgel, sőt megannyi csepp emberséggel azokat a bizonyos tasakokat.
Minden elismerés megilleti őket, s rajtuk keresztül az összes önzetlenül segítő honfitársunkat!
Köszöntjük a Véradókat! -
Selymes Erik, a Magyar Vöröskereszt főigazgatójának köszöntője
Selymes Erik, a Magyar Vöröskereszt főigazgatójának köszöntője
Idén 70 éves a magyarországi önkéntes és térítésmentes véradások szervezése. Egy emberöltő alatt sok millióan adták vérüket önként, számukra ismeretlen emberek megmentésére. Amikor a világ embertelenségeit látjuk - a sok szenvedés, az éhezés, a háborúk a hírek központi témái - létezik az emberek egy csoportja a világban és hazánkban, akik évről-évre azért nyújtják karjukat, hogy másokon segítsenek. Önzetlenségüket mi sem bizonyítja jobban, hogy ezek az emberek sohasem tudhatják meg, kihez, mikor, mekkora szükség közben érkezett meg legdrágább adományuk, a saját vérük, mely a bajba jutottak számára egy újabb életesélyt jelent. 1987-ben Dr. Szabó Gyuláné Zala megyei vöröskeresztes munkatársunk javasolta, hogy legyen a magyar véradóknak is napjuk, amikor az egész ország megköszönheti önzetlen, áldozatos segítségnyújtásukat. November 27-én már minden évben őket köszöntjük.
Henry Dunant egykor megrendült az 1859-es Solferinoi ütközet borzalmainak láttán. Az addig csak a jó üzlet hasznát kereső üzletemberben megfogalmazódott az a gondolat, melynek révén egy világméretű, a szenvedőknek oltalmat nyújtó nemzetközi segélyszervezet jött létre, a Vöröskereszt. A hétköznapokban persze nem hozunk világmegváltó döntéseket, nem szüntethetjük meg egy csapásra a földön ma is tapasztalható szenvedést és igazságtalanságot. Saját lehetőségeinkkel élve mégis sokat tehetünk a világ jobbá tételéért.
Munkánk során sokszor látjuk véradóinkat, akik türelmesen várakozva akár a nyári kánikulában vagy a téli fagyban végül elviselik a tűszúrást. Ők azok az embertársaikon segíteni akarók, akik tudják önzetlenségükre feltétlenül szükség van, mert vért csak egy ember adhat egy másik embernek. Hálával köszöntjük a mindennapok hőseit.
Őszinte köszönettel:
Selymes Erik
A Magyar Vöröskereszt főigazgatója










